2017. március 2., csütörtök

Szemtelen

„Az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak, az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.” 
– Maya Angelou


Gyönyörű csütörtök reggelt mindenkinek!

Nem akarok nagyon rizsázni, így is sok minden van, amit meg kell említenem. Kezdjük is! 
A következő történet a kilencedik évad körül játszódik, ahonnan már hoztam egy ficet korábban, ha jól rémlik. Nagyon kicsit hasonló lesz, azt hiszem. 
Spoiler: Castiel elbukik, és mint tudjuk, Dean kiteszi a bunkerből Sam gyógyulása érdekében. Itt azonban Sam nincs életveszélyben, magától rendbe jön, Cas pedig emberré válása után rögtön a bunkerba megy, és ott is maradhat – ez a háttérsztori. 
Még annyit hozzáfűznék, hogy a soriban nem pont ez a vámpírok megölésének módja, de csak így tudtam tovább fűzni a szálakat, úgyhogy kérlek, ezt most nézzétek el.

Nem tudom, ficeknél szokás-e ez az ajánlgatás-dolog, de ezt a szösszenet {amit eme poszt inspirált – szeretem megjelölni a forrást} az egyik kedves olvasómnak és imádott fanfic írómnak szeretném ajánlani, aki – szerencsémre –, a hétvégén szólta el magát véletlenül a szülinapjával kapcsolatban. Szégyen-gyalázat, pontos dátumot nem találtam, hiába kémkedtem, de ha elmúlt, akkor utólag, ha pedig ezután lesz, akkor előre is nagyon-nagyon boldog szülinapot, drága Cas Gumby! (◕ᴗ◕✿)

A többieknek pedig jó olvasást!

jellemzők: tőlem szokatlanul nagyon-nagyon lájtos Destiel, pici angst, Edward Cullen, remélhetőleg humoros, pofátlan vámpírok minden mennyiségben, Sam megint kimarad a jóból, csúnya beszéd, a fogmosással csak a baj van, ex-angyal!Castiel, szomorú!Castiel, makacs!Castiel, a sírásás egy jó hobbi, ember!Dean, aggódó!Dean, vicces!Dean



Kegyének elvesztése után Castiel számára szinte lehetetlen feladat volt beletanulni az általános emberi szokásokba, az új, halandó életbe. Kiváltképp akkor érezte reménytelennek a helyzetet, amikor azok az apróságok, amelyek mindenki más számára mindennapinak tűntek, neki valósággal megjegyezhetetlenek voltak. Napi kétszeri fogmosás, ötszöri étkezés, éjjelente elegendő alvás, minél több folyadékbevitel, olykor némi mozgás, minden este fürdés, a sok átöltözés, na meg a folytonos wc-re járkálás. Mégis ki képes egyedül ennyi mindent észben tartani? Pedig ezek csak az úgynevezett létszükségletek voltak. 
Hosszú, frusztrációval és stresszel teli hetekbe telt, mire megtanulta normálisan irányítani a testét – már amely funkcióit irányíthatta –, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ne azok szórakozzanak vele.
Az alapok elsajátítása után a Winchester-fivérek kénytelenek voltak belátni, a vadászatot is újra át kell vegyék vele. Angyalként két szempillantás alatt, különösebb erőszak vagy fáradalom nélkül kipörkölte az emberekből a démont, de most, halandóként ezerszer nehezebb feladat volt harcolni, illetve megvédeni magát, Deanék pedig, – akárhogy is szerették volna –, nem tudtak mindig mellette lenni.
A gyakorlásra azonban a várttal ellentétben nem maradt túl sok idő: a következő nap egy vámpírfészekről kaptak fülest, más szabad vadász híján pedig kénytelenek voltak ők maguk gondoskodni róla. De legalább gyors meló lesz – szögezték le. Pikk-pakk végeznek vele, és folytatják az oktatást ott, ahol abbahagyták. Vagyis az eredeti terv ez volt.
Castiel persze hajthatatlannak bizonyult, hallani sem akart róla, hogy egyedül otthon maradjon, ráadásul égett benne a tenni akarás vágya, így a fivérek – többször hangsúlyozva jelentős ellenérzéseiket a döntéssel kapcsolatban –, végül magukkal vitték.

A harc kiegyenlített volt, Sam és Dean a legtöbb szörnnyel gond nélkül elbánt. Az utolsó pillanatban azonban váratlan fordulatot vett a szituáció; az egyik, addig földön fekvő és halottnak hitt, valójában csak eszméletlen vámpír felkelt, majd amíg a testvérek egy-egy másik döggel voltak elfoglalva, az Castielre támadt. Az ex-angyal kezdőhöz képest jól meg tudta védeni magát, de az erőfölény még ennek ellenére is tisztán érezhető volt a küzdelem során. Mikor egy jól irányzott ütéstől földre került, nem maradt más választása, használnia kellett a nála lévő, ezidáig érintetlen angyalpengét, amely még mindig a kabátja ujjában pihent. 
A vámpír felrángatta a hideg, vérrel áztatott betonról, ő pedig megfelelőnek találta az alkalmat a fegyver bevetésére. A pillanat szépséghibája csupán annyi volt, hogy a rohadék – egyik kezével a hajdani angyal gallérját szorongatva – le akart hajolni a lába mellé ejtett revolverért, így pont a pengébe hajolt, amely a mellkasa helyett a szemét találta el. Bár vérszívó lévén nem ölte meg a szúrás, az elviselhetetlen fájdalomtól ordítva rogyott térdre. 
Szerencsére Dean segített rajta, és a következő másodpercben mögé lépve tarkón lőtte. Csak, hogy ne szenvedjen többet.
– Cas! Jól vagy, haver? – sietett oda az ex-angyalhoz aggódva. 
– Nem – rázta meg a fejét lassan, közben pislogás nélkül meredve az előtte fekvő, immáron valóban élettelen testre.
– Megsebesített? Mi a baj?
– Dean, ha nem tűnt volna fel, kiszúrtam a férfi szemét! – a hangja egyre ingerültebbé vált, ami igencsak meglepte a mellette ziháló vadászt.
– Ugye... tudod, hogy egy vámpír?
– És?!
– Cas, mivel egy kibaszott szörny, mindenképp meg kell halnia. Lényegtelen, hogyan.
– Egy pisztolygolyó, rosszabb esetben egy mellkason szúrás, és vége. Ez viszont... Dean, kiszúrtam a szemét! Ha meglövöm, csak összeesik, nem látom a rengeteg vért, főleg nem a szemén kifolyni – meredt a másikra sokkos állapotban.
Dean csupán szótlanul pislogott az előtte szobrozó barátjára. Nem tudott mit válaszolni, túlságosan meglepték a szavai. Itt valami nagyon nincs rendben.
Időközben Sam is csatlakozott hozzájuk. Kérdőn fürkészte először Castielt, majd összezavarodva bátyjára nézett, ő azonban válasz helyett egy szúrós pillantással akadályozta meg, hogy kinyissa a száját és kérdezősködni kezdjen. A fiatalabb testvér alig észrevehetően bólintott, majd otthagyta őket valami olyasmit motyogva, hogy valakinek el kell tüntetni a sok holttestet. Kétségtelen, ilyenkor nem jó Sam Winchesternek lenni.

Dean nagy levegőt véve közelebb lépett az ex-angyalhoz, majd határozottan megérintette a vállát, ezzel kizökkentve őt a gondolatok tengeréből.
– Hé, figyelj! Minden oké. Csak egy dög volt. Már rég nem ember. 
Csupán másodpercekbe telt megértenie, miért borult ki ennyire a másik. Az angyali erő nélkül végigszenvedett hónapok kellőképp megtették a hatásukat. Castiel azelőtt szemrebbenés nélkül végzett minden démonnal, leviatánnal, vámpírral vagy bármilyen más lénnyel, amely harc során az útjába került, sőt, évezredekkel korábban, a Mennyek – gondolkodni nem akaró – katonájaként még ártatlan embereket is hezitálás nélkül képes volt megölni. Most viszont... még az is nehézséget okozott neki, hogy megvédje magát, mert ezáltal másoknak kellett ártania.
– Tisztában vagyok vele, hogy csak egy szörny volt... de... akkor miért érzem azt, hogy rosszul cselekedtem? Ha így is meg kellett halnia, felesleges volt a plusz kín, amit én okoztam neki a szerencsétlenségemmel. Meg egyébként is, Dean, egy élettel mindenképp kevesebb a világon.
– Ez az egy élet több tucat más, ártatlan ember életét vette el eddig. Ne a szörnyek kivégzése legyen az, amiben humánus akarsz lenni, Cas. Azzal nem fogod sokáig húzni.
Castiel összepréselt ajkakkal bólintott. Nem értette a váratlan kitörés miértjét – azelőtt több ezer, ennél sokkal rondább sebet ejtett az ellenségein, és meg sem rezdült tőlük. Most viszont... még a fegyvert is csak akkor használta, mikor már valóban az élete forgott kockán. Az alsó ajkába harapva a véres pengére pillantott. Nem volt képes újra kézbe venni.
Valószínűleg idő kérdése, és minden rendben leszmantrázta magában, leginkább a saját megnyugtatása céljából.

– Hé – paskolta meg a vállát a mellette álló Winchester kedvesen. – Ne keseredj el! Bele fogsz jönni. Mi is „csak” emberek vagyunk Sammel, mégis túléltünk már több, mint harminc évet ezen a sárgolyón. Neked is sima ügy lesz.
– Valóban úgy gondolod?
– Persze! Gyakorlás teszi a mestert – szólt bölcsen és átkarolta a vállát. – De először azt kell megértened, hogy ezek szörnyek, akiket az esetek nagy részében már nem lehet megmenteni. És inkább ők haljanak meg, mint az a rengeteg ember, akiket az évek során csapdába csalnak, nem?
– Azt hiszem, de – bólintott lassan. – Köszönöm, Dean.
– Ugyan, pajtás! Újdonsült emberként sok szarba kell beletanulj, így nem meglepő, hogy néha egy kis lelki fröccsre van szükséged. De idővel megedződsz, és jobb leszel, mint új korodban, hidd el! Most pedig gyere, el kell ásnunk ezt a daliás legényt, aki majdnem Edwarddá változtatott.
– Rendben – indult el Castiel szélesen elmosolyodva. Dean és azok a fárasztó, tipikusan deanes viccei.

– Egyébként – szólalt meg az idősebb Winchester az ásóra támaszkodva, miután megtörölte a munkától jócskán leizzadt homlokát. Az utolsó köbcenti földet is a „sír” tetejére hajították, így teljesen befedve a korábban kialakított gödröt. – Tudom, hogy nehéz nap volt meg minden, de ha kicsit is vigasztal, szerintem még a tőled kapott szúrás előtt is szemtelen egy rohadék volt, elvégre hátulról támadt rád – vigyorodott el szélesen.
Castiel felemelte az ásót, és nagy szenvedés árán legyőzve a kísértést, hogy tarkón simítsa vele a barátját, szó nélkül visszaindult az Impalához. Most kifejezetten hiányzott neki az angyali lét – akkor legalább még nem értette Dean borzasztó humorát.



5 megjegyzés:

  1. Már ott nagyot néztem, hogy Edward Cullen, de mondom, nálad ezt sosem lehet tudni XD
    És milyen durva, hogy azt hittem először le akarja ütni Dean-t az ásóval? XDD Kicsit lehet máshogy reagáltunk volna... Mindegy :") Imádtam és CAS G.! BOLDOG SZÜLINAPOT! ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, majd legközelebb megpróbálkozok egy Twilight-Destiel crossoverrel, hátha ki lehet belőle hozni valamit. :D

      Az "ásóval lágyan megsimizzük Dean buksiját" ötlet is ott volt a választási lehetőségek között, de annyira radikálisan nem szerettem volna érzékeltetni, hogy mindenkinek tele van a töke Mr. Winchester vicceivel. :D De hé, ami késik, nem múlik!

      Köszönöm az elolvasást és a kommentet is! ♥

      Törlés
  2. Lori, nagyon szépen köszönöm a szülinapi köszöntést! Te vagy idén az első! *megölel* És Lexynek is köszi (ő a második)! :) A többiek majd csak novemberben köszöntenek :D De azért nagyon szépen köszönöm! Tényleg kedves volt, hogy gondoltál rám :) Ezt a szülinapi ajándék dolgot úgy értettem, hogy annyira örülök, neki, hogy egészen a szülinapomig örülni fogok :D XD De ezek után, nyugodtan le"seggpopó"zhatsz. :D Az alábbi linken megtalálható kép nagyon jól illusztrálja a reakciómat, amikor elolvastam az ajánlást! :) http://i0.kym-cdn.com/photos/images/newsfeed/000/619/821/8ce.gif
    Meg azután is csináltam, hogy elolvastam :D

    A történet nagyon tetszett (mint mindig. Tudsz te egyáltalán rosszat írni? :D )! Gondolatban már én is feszegettem a témát, hogy Casnek, milyen lehetett beletanulni az emberi hétköznapokba. Mondjuk például honnan tudta, hogy kakilás után hogyan kell a papírt használni? Vagy lehet, hogy nem is tudta, hogy kell, és... (betyárborsó) Hát, gondolom, sejted a lényeget. XD
    És a végén ez a szemes poén Deantől. Hát ez annyira aljas és idevaló volt, hogy ha nem lenne éjszaka, kimennék levegőzni, hogy legalább ott röhögjek. Nem, ki is megyek, és elgondolkozom az felkeltem a szomszédokat. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Halihó! (*^‿^*) [most már tessék felkelni a szőnyegről!]

      Először is kérek egy gigapacsit, mert én is novemberi vagyok - bitch please, we're the bests. *paccs*
      Aztán megmondom őszintén, valamelyest megkönnyebbültem, hogy nem késtem le róla... az viszont naggggyon nagy meglepetésként ért, hogy ennyire korán sikerült köszönteni. :D Arra számítottam, hogy az "elő szülinap" azt takarja, hogy valamikor az elkövetkező másfél hét körül lesz, de sebaj! Főleg mert erős a gyanúm, akkortájt kapsz majd még egy ficet, biztos ami biztos alapon. :D

      Az ember!Cas dolgon én is rengeteg agyaltam, főleg mikor szegény hajléktalan volt a soriban. És igen, határozottan jó kérdés, hogy az OLYAN dolgokat vajon hogyan és kitől tanulta meg. :D Talán tényleg Deanék voltak, akik később segítettek neki, csak ugye a "hogy használod a budipapírt, húzod le a wc-t magad után vagy mosol piszkos gatyát" nem éppen olyan témák, amiket a Supernatural sokat feszeget. :D De hát mire vannak a fanficek?

      A szemes poén meg... hm, először megfordult a fejemben, hogy Cas nyakon lódítja Deant azzal a szharral, de mondom ha véletlenül túl erőset üt és az a szerencsétlen meghal, ezúttal ki fogja visszahozni? Szóval japp, inkább maradtam a békés verziónal. :)

      Köszönöm szépen a kommentet, örülök neki, hogy tetszett a sztori, és akkor remélem, novemberben ünneplünk együtt! ٩(。•́‿•̀。)۶

      Törlés
  3. az emberien szerencsétlen cas (is) a kedvenc casem, az elején a kis szenvedése mindent vitt. :’D
    // ez egy rövid és minden bizonnyal értelmetlen komment, de kifejezi azt, hogy mennyire tetszett ez a kis szösszenet,,, remélhetőleg,,,

    VálaszTörlés

Szablon wykonała Sasame Ka dla Zaczarowane Szablony
CREDITS
Model1 Model2 Texture1 Texture2 Texture3